Felhők felett

Felhők felett
Az ember mindig azt hiszi, hogy nem lehet...

2011 szeptember 25. | Szerző: Columba

Válság már megint… ezúttal azonban már nem játék!

Egy kialudt, kihunyt kapcsolat, aminek rothadó lehelete még mindig kísért. Egy másik kapcsolat, ami született volna, ha a múlt lehelete nem emészti fel erejét. Jaj de bonyolult szövegszerkezet… mégis ki kell valahogy írnom magamból. Egyszerűen. Ez a legnehezebb…

Száraz tények, azokkal kellene szembesülnöm. Azzal, hogy az exem a fejébe vette, hogy sértett büszkeségből tönkreteszi, megalázza jelenlegi életemet. Azzal, hogy rettegéssel telnek a napjaim, hogy mikor, hol bukkan fel és mit okoz.

Hónapokkal ezelőtt megszakad már a kapcsolatunk. Én folyamatosan próbáltam megértetni vele, hogy nem lesz már folytatás. Van egy közös gyerekünk… az ő érdekében is kellene már a béke… de nincs:(

Pár hete megismertem egy embert. Egy nagyon sérthető, érzékeny embert. Akinek a világ összes nyűgje a nyakában van éppen… aki magáról sem tudja elhinni, hogy szerethető. Mégis van benne valami, ami rabul ejtett. Jégember… mondták rá sokan, hiszen annyira hidegnek és távolságtartónak tűnt.

…és a történések. A “Jégemberem” lassan olvadt már. Kezdett magához közelebb engedni. …és megtörtént az a szerencsétlen este. Mikor csendben beszélgetve ültünk a kertünkben és az exem mint egy vad orkán beugrott a kerítésen és minden szó nélkül ütni kezdte szegényt. Nem védekezett, nem kenyere az erőszak. Nem az ő intellektuális szintje. …és mégsem hátrált meg. Mert a történések után ő ment el tisztázni az agressziót. Szemtől szemben beszélt a megvadult és brutális volt párommal.

Valami azonban eltörött… közöttünk. Én nagyon rosszul éreztem magamat a történtek miatt… ő meg úgy gondolta, a rengeteg saját problémája mellett nem biztos, hogy képes újabbakat a nyakába venni.

Pár nap után mégis találkoztunk. …és megint olvadni kezdett a jég. Exem pedig(látszólag) lecsillapult picit, még beszélgetni is tudtunk a gyerek érdekei miatt.

…és jött megint egy szombat:( Mikor egy vétlen telefonbeszélgetés megint előcsalogatta belőle az állatot. Engem támadott, a gyereket tolva maga előtt. Én meg őszintén, de nagyon, nagyon bután cselekedve elmeséltem ezt Jégembernek. Még nem tudtam, hogy mit okoztam vele… megbeszéltük, hogy este találkozni fogunk és én vártam is nagyon. Közben el kellett mennem az exemhez a gyerekünk néhány apróságáért, amit előző nap hagyott ott.

Gyanúsan viselkedett már akkor is, amikor kihozta a dolgokat. Majd néhány perc után kitört a vihar. Fenyegetőzni kezdett, rángatott, nem akart engedni elindulni. Megalázlak, tönkreteszlek! -mondta és megint elkezdte emlegetni azt a szerencsétlen embert is, aki teljesen vétlenül keveredett bele ebbe az egészbe. Alkoholgőzös volt a lehelete…. csak hajtogatta a butaságait, miközben én egyre jobban féltem. Menni szerettem volna, hiszen nemsokára érkezett haza a kislányunk az versenyéről. Csak rángatta a biciklimet és üvöltözött. Végül az apósom jött ki az utcára és valahogy beterelte. Végig bőgtem az utat hazafelé… miközben a gyomrom remegett. nem tudom, hogy értem haza. Össze kellett magamat szedni azonban, mert jött haza a lányom. …és össze kellett magamat szedni, mert úgy volt, hogy találkozom a Jégemberrel.

Majd hívlak, ha hazajött a gyerek, -mondtam neki éppen egy órája. …és hívtam is akkor, amikor megbeszéltük. Ki volt kapcsolva a telefonja. Hívtam többször is, de nem ment. Mivel volt már olyan, hogy lefagyott a gonosz ki eszköz-, és mivel annyira biztos voltam benne, hogy este találkozni fogunk-, és mivel alig öt percre lakik tőlem, elindultam hozzá. Bementem, bekopogtam hozzá. Mikor előkerült, már egyértelmű volt, hogy nem a telefon tehetett az elérhetetlenségről. Lemerült…. mondta, de egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki bármilyen találkozóra is készül.

Döbbenten néztem rá (és megtörve az alig pár órája történt atrocitástól…), megkérdeztem, hogy mégis mit gondol.

Végül nagy nehezen bevallotta, hogy ő ezt így nem akarja tovább folytatni. Sajnálja, mert máshogy is alakulhatott volna, de a délutáni telefon hatására ő úgy gondolja, hogy én még egyáltalán nem zártam le az exemmel a régi kapcsolatomat és neki ez így sok, nem kell…

Aznap már másodszor álltam a könnyeimet nyelve. Értetlenül és nagyon nagyon elkeseredve.

Jó -mondtam, akkor nem tudok mit tenni… és fejemet lehajtva elköszöntem tőle.

Már másodszor vezetett az utam hazafelé aznap könnyekkel áztatva. Ezek a könnyek azonban mások voltak. Most nem a félelem miatt hulltak. Olyan valamit sirattak, ami még nem volt az enyém, de megérezhettem, hogy talán az lehet. Felhívtam másnap. Majd még beszélünk… -mondta, de ezúttal úgy érzem, nem fogunk már.

Soha, soha az életben nem voltam még annyira mélyen. Egyedül vagyok a gyerekemmel, teljesen egyedül. Nincsenek szüleim, az elmúlt négy évben vesztettem el mindkettőt. Mivel exem még a gyerektartást sem hajlandó fizetni, így anyagilag is nagyon nehéz lesz. Ez azonban annyira nem érdekelt volna, ha az a bizonyos kar néha átölelt volna…

Most nem marad más, csak a versek. …és ha Te, aki végigolvastad ezt a pár sort, annak ellenére, ha egyáltalán nem stílusos, jópofa és fordulatos-, akkor talán Te el tudod nekem mesélni, hogy merre találom éppen a Napot. Nagyon keresem….